Ovisaink sikere a Márton-Napon

Orosházán a művelődési központ által rendezett Márton-napi mondóka, vers és mesemondó versenyen két óvodásunk is eredményesen szerepelt. A gyerekeknek e jeles naphoz kötődően verssel vagy prózával lehetett készülniük és azokat a nézőközönség előtt elmondani az Árpád kertben rendezett versenyen. Az óvodások kategóriájában Fánczi Gina Katalin  1. helyezést, míg Lőrincz Dorina 2. helyezést ért el. A gyerekek ajándékot és emléklapot vehettek át a szervezőktől. Szeretettel gratulálunk nekik és felkészítőiknek a sikerekhez!

Bronzéremmel tértünk haza

foldvarkupa

Meghívásos asztalitenisz versenyen vettünk részt 2010. december 4-én Pusztaföldváron. Négy település csapatai vettek részt a kupán. Kardoskutat Kovács Jenő, Miszlai Zoltán és Varga Pál képviselte. Szoros mérkőzéseken küzdöttünk a pontokért csapatban és párosban is. A díjakat  Zalai Antal, Pusztaföldvár alpolgármestere adta át.  A versenyt a házigazda Pusztaföldvár csapata nyerte. Második helyezést ért el Orosháza. Gádoros és Kardoskút azonos pontszámot ért el, így két harmadik hely lett kiosztva. Egy jó hangulatú, összeszokott társaság jött össze, hiszen nem először találkoztunk. Nemrégiben Kardoskút adott otthont egy versenynek, most Pusztaföldvár és december 18-ra meghívást kaptunk Gádorosra. Kialakulóban van egy kistérségi asztalitenisz bajnokság, amely a tervek szerint jövő tavasszal indul. Nyolc település vesz benne részt, havonta más helyszíneken megrendezve a versenyeket. A tisztes helytállás mellett kitűztük célul a jobb helyezés elérését is. Ehhez elengedhetetlen a folyamatos edzés, amelyet a művelődési házban meg is teszünk hetente kétszer. Ezekre az edzésekre mindenkit szeretettel várunk!  Hajrá Kardoskút!

Operettel telt július utolsó estje

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)
További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Kübekházára kirándultunk július utolsó napján. Közel ötvenen várták a művelődési ház előtt a busz érkezését. Kora délután vágtunk neki az egy órás útnak. Az érkezéskor már láttuk a baljósan sötétedő égboltot. Meg is érkezett a vihar, hírtelen rengeteg eső esett. Amilyen hírtelen jött olyan gyorsan távozott is az eső. Szerencsére kellemes időben nézhettük végig a négyórás operett gálát Kübekháza főterén. Az est egy szép tűzijátékkal ért véget.

A rendezvényről: az ország és világszerte ismert, ezreket és ezreket a Szeged melletti kis faluba vonzó rendezvény 1999-ben vette kezdetét. Pár lelkes helyi lakos a település jelenlegi polgármesterével azon tanakodtak, hogy a szürke falusi hétköznapokból, hogyan tudnák a falut kizökkenteni és ismertebbé, vonzóbbá tenni. 11 évvel ezelőtt „Délmagyarország Operett- és Dalest” néven rendezték meg az első egész estés műsort. A 11 évvel ezelőtti kialakításban maradtak a mai napig a széksorok, sörpados nézőtér-kialakítás, a büfésátrak elhelyezése és a színpad helye. A színpad ugyan 2004-óta már fedett, professzionális nagyszínpad; olyan, amelyet nagyobb, más jellegű koncertek alkalmával is használnak. A hang- és fénytechnikában is a mai legmodernebb eszközöket vonultatják fel, amely a rendezvény költségvetésében is komoly kiadási tételt jelent. Olyannyira komoly technikai háttérbázist igényel egy-egy rendezvény lebonyolítása, hogy az ahhoz szükséges elegendő áramot a falu meglévő elektromos hálózata által nem képes biztosítani, ezért Budapestről külön 3 x 300 Amperes aggregátor-kocsit bérelnek a hiányzó energiaszükséglet pótlására. A rendezvényen való részvétel – a támogatóknak köszönhetően – mindenki számára díjmentes! A rendezők pár éve úgynevezett támogatói kártyát bocsátanak ki korlátozott számban. A támogatói kártya nem belépőjegy! A kártyákkal rendelkező támogatók egyénileg támogatják az Operettfalu megrendezését és a rendezvény szponzorai részére fenntartott, közvetlenül a színpad előtti VIP-szektorban biztosított számukra a számozott ülőhely. Az Operettfalu nézőszám növekedése folytán a szükséges technikai fejlesztések komoly pénzügyi vonzattal járnak, ezért a költségvetés jelentős hányadát jelentő művészi produkcióval együtt egy-egy rendezvény költségvetése 6 és 12 millió Ft.

kubek_netre

Ősszel talán megye III.

A sport nemcsak a testet, de a lelket is edzi, önuralomra, gondolkodásra is késztet. Ilyen meggondolásokból is került szorgalmazásra az, hogy a helyi sportélet megújítását asztalitenisz oktatással is szeretnénk elősegíteni. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a tavaszi Lantos György Emlékverseny ping-pong versenyén láttam, hogy a helyi versenyzők -bár szép létszámmal versenyeztek színeinkben- lassan a felnőtt korosztály idősebbik feléből kerülnek ki. A fiatalság előremenetelében nagy segítséget nyújt Nagy József orosházi edző, hivatásos asztalitenisz bíró. Megyénkben ő és egy társa ez utóbbi cím birtokosa. Szeretnénk elérni, hogy a kardoskúti gyerekek és fiatalság is minél szakszerűbben sajátíthassa el ennek a sportágnak a mikéntjét. Örömmel tölt el, hogy az első néhány edzés tapasztalatai pozitívak, a lelkesedés egyre csak nő. Egyik gyerek vonzza az eddig „ódzkodókat” a terembe. Jó lenne, ha folytatódna ez a tendencia és még többen eljönnének hozzánk a sportedzésekre.  A gyerekek mellett a felnőttek is eljárnak edzeni a művelődési házba. A tréner nekik is útmutatást ad a szakszerűbb és taktikusabb játék érdekében. Hamarosan versenyekre is eljuthatnak így a környékbeli településekre. Idén ősszel a felnőtt csapat szeretne Kardoskút színeiben elindulni a megye III.-ban. Nagy József edző célja, hogy a gyerekeket is minél előbb elvihesse versenyekre, illetve helyben -házibajnokságok keretében is- megmérettessenek egymással. A keddi és péntek koraesti edzésekre szívesen várunk csatlakozókat. Az oktatás első három hónapjára az önkormányzat segítségével támogatást kapnak a résztvevők, s amennyiben a lelkesedés és a pozitív hozzáállás megmarad, nyár közepétől is folytatjuk az edzéseket. Akkortól viszont a szülők segítségét is kérjük, hogy az edző térítési díjába anyagilag besegítsenek. Reméljük, sokan ellátogatnak az edzésekre a művelődési házba. Köszönjük polgármester úr segítő hozzáállását a kezdeményezésünkhöz!

Megújulva

További fotókért kérem, kattintson a fenti képre. (Fotók: VP.)

Április hónapban megújult a művelődési ház és az óvoda kerítése. Az eddigi hagyományos drótkerítést egy modernebb, beton alapú, fabetétű váltotta fel. A nagyobb munkálatok gyorsan haladtak, már csak a festési utómunkálatokat kell befejezni. Az intézmények biztonságosabb, jobban záródó nagykapukat is kaptak a csere által.  A változás után esztétikusabb lett mindkét önkormányzati intézmény utcaképe. A költségek jelentősek voltak, de a Képviselő-testület meglátása szerint: amíg a község anyagi lehetőségei megengedik, addig kell áldozni a felújításokra. A két kerítés összköltsége megközelíti a 3,8 millió forintot.

Megszakítás